Szilánkok
Esküszöm, valaki van odafent. És nem tudom, hogy büntetni akar, vagy egyszerűen csak röhögni rajtam, de egyre rosszabbul bánik velem mostanában. Még mindig nincs új munkahelyem... Próbálkozok itt is-ott is, de vagy visszautasítás lesz belőle, vagy le se bagóznak. Már otthonról kellett pénzt kérnem. És azt nem szeretem. Évek óta élek külön, és szégyen szemre idáig jutottam. Ráadásul erre a hónapra jöttek ki a pluszok a rezsire is... És hamarosan nyakamon a karácsony... Azt hittem rosszabb már nem lehet, azon kívül, hogy napokig esik az eső. De a hétvégére kisütött a nap! Elmentem Vekához képeket csinálni. Jó időnk volt. Fényképezgettünk, kajáltunk, teáztunk, nyulat simogattunk, filmeztünk, szóval kellemesen telt a hétvége. Egy kicsit végre kikapcsoltam. Ma jöttem haza. Timmy azzal fogadott, hogy Ferike új albit talált, és jövőhónapban költözik. Ő pedig kiköltözik a szállóra. Headshot! Kész. Ennyi. Itt van végem. A szerelmem Japánban, munkám nincs, és az egytlen, amire azt hittem, biztos pont, most kártyavárként omlik össze! A gödör aljának legalja... azt hiszem, közelítek ahhoz a bizonyos "mélyponthoz". Jó, persze, nem itt akartam megöregedni. De nem is így terveztem a költözést... Végképp nem tudom, merre menjek. Csak azt tudom, hogy rengeteg a cuccom: szekrények, mosógép, hűtő, és itt van a macskám is, aki négy éve az "élettársam", és jelenleg senkit nem tudok, aki vele együtt befogadna. Mindent, amit 6 év alatt felhalmoztam, egy hónap alatt le kell rombolnom. De én magamat érzem romokban. Apró szilánkokra hullott szét az életem...
"Life is hard, and so am i
You'd better give me something
So i don't die"
You'd better give me something
So i don't die"
Möhh
Telnek a hetek... Kezdek depis lenni. Az első másfél hétben még normális ajánlatot se láttam (mármint olyat, amire fel is vennének, nem részmunkaidő, stb.), aztán a múlt héten F.-el mászkáltunk egy sort, hátha valamelyik bolt ajtaján fityeg egy "eladót felveszünk" tábla... De semmi. Végül az egyik nagy áruház információs pultjánál leadtam egy önéletrajzot, és megpályáztam egy pénztárosi állást. E hét elején fel is hívtak, hogy menjek interjúra. Aztán jelentkeztem még két eladói állásra: egyre e-mailben, egyre levélben. Az interjún meg már sejtettem, hogy nem én leszek az emberük, mert a néni eléggé húzta a száját, és ha egy három gyerekét egyedül nevelő anyukát vettek fel a helyemre, meg is bocsátom nekik. Merthogy ma felhívtak, hogy hát köszönik, de nem én kellek. Ők legalább felhívtak. Most még küldtem egy e-mailes jelentkezést még egy helyre. Remélem, a jövőhéten már történik végre valami. Most nagyon bánom, hogy anno nem mondtam fel, mikor lett volna hova menni. Dehát úgy kell nekem, hogy ilyen gyáva nyúl vagyok! Viszont van időm... végre találkoztam olyan barátokkal, akiket régen nem láttam, és rendezgetem a szobámat, mert ráfér, és persze továbbra is tanulom a "yamamoto-nyelvet".
"You've got your youth,
don't waste your money, yeah it's awful.
I was punk!
Now I'm just stupid! I'm so awful."
don't waste your money, yeah it's awful.
I was punk!
Now I'm just stupid! I'm so awful."
Viszlát!
Az élet azt hiszem ilyen: egyszer lent, egyszer még lentebb. Amikor szarban gyalogolsz, és még el is esel...
Timmyt hetek óta alig látom, és ez még így is lesz egy darabig. Néha olyan, mintha egyedül élnék. Drága Japánban van, és még ott is lesz, több, mint 150 napig. :( A szociális életem gödörbe került. Az idei tandíjamat is be kéne lassan fizetni, de nem tudom kiírni magamnak Neptunon. Ráadásul két napja iszonyatos orrdugulás van rajtam. De nem, nem ez a legrosszabb. Ma tényleg kirúgtak. Nem voltam elég jó nekik. És ennyi idő kellett ahhoz, hogy rájöjjenek. Nem lehet velem együtt dolgozni. És ezek még azok az érvek voltak, amik kevésbé nevetségesek. Mindegy is, igazából már jó ideje nem szerettem ott. A kolleginával ugyan nagyon megtaláltuk a hangot, és magát a boltot is szerettem. Csakhát, ahogy mondani szokás, a fejétől bűzlik a hal. És a "fej" most rámfogta a büdöset. Szóval én vagyok az aktuális bűnbak, mennem kell. A leggyengébb láncszem, ha úgy tetszik. Nem ez az első eset. Szóval mondom, tényleg nem gáz, bár azt reméltem, karácsonyig még kihúzom. De az utóbbi időben még a közeli boltban is szívesebben lettem volna pénztáros. Csak most megint ott vagyok, ahol a part szakad. Hova? Merre menjek? Papírom még mindig nincs semmiről, semmi kapcsolatom, vagy cégvezető nagybácsim... Csak egy fizetni való albérletem és egy beteg macskám. Az utóbbi időkben sokat gondolkodtam a visszavonuláson. "Az halad előre, aki visszafelé is megy, ha kell." Hogy mi lenne, ha visszaköltöznék haza? De lehet, hogy ez csak a regresszió sugallata, mert most nagyon szeretnék gyerek lenni. Arra is gondoltam, hogy ott van a másik véglet: elindulni szerencsét próbálni. Külföldhöz én egyedül túl gyáva vagyok, de eljátszadoztam a fővárosba költözés gondolatával, hátha ott több lehetőség akad. Talán beköltözhetnék Drága szobájába, mint albérlő. Ám mindkét irányba való költözésnél van egy bökkenő: Gomez. És nem tudnék tőle elszakadni. Úgyhogy azt hiszem, maradok. Talán holnap nyomtatok egy kiló önéletrajzot, és majd én is házalok magammal a boltokban, mint a többi semmirekellő. Még az is benne van a pakliban, hogy jobb helyet találok. De addigis mi lesz? Az idő pénz, de a munka nélkül töltött idő csak negatív pénz. 5 éve nem volt olyan nap, hogy ne lett volna munkahelyem. És ez a mai nap olyan. És nem tetszik. Kétségbeejtő, és depresszív. Semmihez nincs kedvem. Dolgozni akarok. :(
"I used to be a little boy
So old in my shoes
And what I choose is my choice
What's a boy supposed to do?"
Sayounara
Hát eljött a nap. Igyekeztem minden lehetséges szabadidőt kihasználni, minden pillanatot kiélvezni. Mindig elhessegettem a gondolatokat, amikor előtörtek, de attól még az idő eltelt...
Ma van pontosan másfél éve, hogy Drágával összejöttünk. Ma elutazott Japánba. Márciusig nem láthatom.
A készülődés már korábban elkezdődött, engem már sok rémkép kísértett hetek óta. De tegnap este rajta is láttam, hogy hozzá is elért... Fél év nem is olyan rövid idő, főleg, ha valaki hiányzik. Sokára feküdtünk csak le, és akkor, ahogy együtt feküdtünk a sötétben, japán zenéket hallgatva, elkezdte szorongatni a torkomat a gonosz félelem. Azt hittem, már elaludt, de egyszercsak megszólalt, hogy úgy nem tud aludni, ha itt sírok mellette. Azt mondta, szeret, és hogy ne aggódjak, vissza fog jönni, és megpuszilta az arcomat. Szeretem, amikor megpuszilja az arcom. Végül nagy nehezen elaludtunk.
Reggel korán keltünk. Még gyorsan mindent átgondolni... Reggelizni egyikünk se tudott. Sőt, Drága kifejezetten rosszul volt az idegességtől. Hiszen, végül úgy alakult, hogy egyedül utazik. Aztán be a cuccokat a kocsiba, irány a reptér. A szülei vittek ki minket, és a huga is jött (aki szinte meg volt hatva, hogy Drága viszi magával a plüsskutyát, amit tőle kapott nemrég, és akit Alfrédnek kereszteltünk, és együtt aludtunk vele). Még soha nem voltam ezelőtt reptéren... Azt hittem, kicsit tovább tart majd, mire eltűnik a szemem elől. De csak le kellett adni a csomagot, és már el is jött az idő a búcsúzásra. Tudom, hogy utál búcsúzkodni. Akárhogy is küzdöttem, lassan könnybe lábadt a szemem. Még a "búcsúsmárunkat" is elrontottam, mert a sírás folyton görcsbe rántotta a szám. Megöleltem, és elcsukló hangon csak annyit bírtam mondani: "Vigyázz Alfrédra!". A következő pillanatban már csak a könnyfátyol mögül néztem, ahogy lassan eltűnik a kígyózó sorban. Hát ennyi volt. Hogy tudtam a legvégén ilyen hülyeséget mondani? Más azt mondta volna "szeretlek" vagy "várlak vissza", én meg egy plüsskutyáról nyökögök. De már mindegy, az átszállásán is túl most valahol Amerika vagy tán már a Csendes-óceán felett repülhet... remélem, alszik.
A reptérről visszafelé mintha éber kómába estem volna. Aztán egyszercsak fent voltunk a lakásban. A család reggelizett, én csak egy kávét vállaltam. Fura volt az egész. Voltam már úgy náluk, hogy Ő nem volt otthon. De most valahogy más volt. Olyan kettős érzés. Mintha odatartoznék, de valahogy mégse. Megszakadt az összeköttetés... De még nem végeztünk. Még haza kell hoznom Tayut (Drágám vadászgörénye), ugyanis én leszek a szállásadója a következő fél évben. "Após" vezényletével összekészítettük a kismaszatot a hosszú utazásra. És becsomagoltam a PS3-at, mert az is nálam lesz letétbe (és ha már itt lesz, persze, használni is fogom - muhaha). Kocsival jöttünk, és útközben megálltunk venni egy új csilli-villi almostálcát a kis mókamikinek. Szinte egész úton be nem állt a szám. Azt hiszem, így akartam elterelni a saját figyelmemet. Aztán a "pótszüleimtől" is elbúcsúztam. Jó volt hallani, hogy bármikor szívesen látnak, és biztos fogok is menni, mert már most tudom, hogy hagytam ott valamit.
Itthon aztán kipakoltam a kis "szerencsecsomagomat", beüzemeltem az új budiját, hozzárendeztem a ketrecét, meg kitakarítottam belőle az útközben keletkezett pisitócsát. Mindeközben a kicsike Cilám hordozójában jól bealudt. :) Azért beraktam a helyére, és nagyjából át is aludta a délutánt. Persze, Cila kevésbé örül a kis jövevénynek. Néhány óráig be sem mert jönni a szobába, hiába hoztam ide, és dugtam a nóziját a ketrechez, nem akart megbékélni vele. Mostmár enyhül. A pici fölkelt, elkezdett kapirgálni, és Cicó nagyon figyeli (persze csak tisztes távolból). Remélem, bele fog nyugodni az új helyzetbe.
Csak én nem tudok megnyugodni. Várom az első életjelet Japánból, várom az első beszélgetést, ami nem tudom, mikor lesz. És várom a márciust. Tudom, hogy magával vitt engem is. Bár képet nem tudtam adni neki, készítettem neki egy nyakláncot, ami rajta van, és elvitte magával az "icike-picike barátját", amit még tőlem kapott, és a japán könyvecskéket, meg a Poe és Csáth Géza könyvet, amit vittem neki (arra az esetre, ha megunná az angol és a japán szöveget) és a Tokyo térképet, amit még a Hungexpóról emeltem el. Amennyire tudtam, bemásztam a csomagjába. De csak ennyi fért be belőlem. A többi itt maradt. Nekem legalább itt van Tayu. Majd együtt nyafogunk. És persze nekem is vannak "emléktárgyaim" Tőle. Meg persze a PS. És az a póló, amiben az éjjel aludt, és elcsórtam a szobájából. Mert ilyen átkozottul szentimentális vagyok... Ez a fél év most elviselhetetlenül hosszúnak tűnik. :S
Ma van pontosan másfél éve, hogy Drágával összejöttünk. Ma elutazott Japánba. Márciusig nem láthatom.
A készülődés már korábban elkezdődött, engem már sok rémkép kísértett hetek óta. De tegnap este rajta is láttam, hogy hozzá is elért... Fél év nem is olyan rövid idő, főleg, ha valaki hiányzik. Sokára feküdtünk csak le, és akkor, ahogy együtt feküdtünk a sötétben, japán zenéket hallgatva, elkezdte szorongatni a torkomat a gonosz félelem. Azt hittem, már elaludt, de egyszercsak megszólalt, hogy úgy nem tud aludni, ha itt sírok mellette. Azt mondta, szeret, és hogy ne aggódjak, vissza fog jönni, és megpuszilta az arcomat. Szeretem, amikor megpuszilja az arcom. Végül nagy nehezen elaludtunk.
Reggel korán keltünk. Még gyorsan mindent átgondolni... Reggelizni egyikünk se tudott. Sőt, Drága kifejezetten rosszul volt az idegességtől. Hiszen, végül úgy alakult, hogy egyedül utazik. Aztán be a cuccokat a kocsiba, irány a reptér. A szülei vittek ki minket, és a huga is jött (aki szinte meg volt hatva, hogy Drága viszi magával a plüsskutyát, amit tőle kapott nemrég, és akit Alfrédnek kereszteltünk, és együtt aludtunk vele). Még soha nem voltam ezelőtt reptéren... Azt hittem, kicsit tovább tart majd, mire eltűnik a szemem elől. De csak le kellett adni a csomagot, és már el is jött az idő a búcsúzásra. Tudom, hogy utál búcsúzkodni. Akárhogy is küzdöttem, lassan könnybe lábadt a szemem. Még a "búcsúsmárunkat" is elrontottam, mert a sírás folyton görcsbe rántotta a szám. Megöleltem, és elcsukló hangon csak annyit bírtam mondani: "Vigyázz Alfrédra!". A következő pillanatban már csak a könnyfátyol mögül néztem, ahogy lassan eltűnik a kígyózó sorban. Hát ennyi volt. Hogy tudtam a legvégén ilyen hülyeséget mondani? Más azt mondta volna "szeretlek" vagy "várlak vissza", én meg egy plüsskutyáról nyökögök. De már mindegy, az átszállásán is túl most valahol Amerika vagy tán már a Csendes-óceán felett repülhet... remélem, alszik.
A reptérről visszafelé mintha éber kómába estem volna. Aztán egyszercsak fent voltunk a lakásban. A család reggelizett, én csak egy kávét vállaltam. Fura volt az egész. Voltam már úgy náluk, hogy Ő nem volt otthon. De most valahogy más volt. Olyan kettős érzés. Mintha odatartoznék, de valahogy mégse. Megszakadt az összeköttetés... De még nem végeztünk. Még haza kell hoznom Tayut (Drágám vadászgörénye), ugyanis én leszek a szállásadója a következő fél évben. "Após" vezényletével összekészítettük a kismaszatot a hosszú utazásra. És becsomagoltam a PS3-at, mert az is nálam lesz letétbe (és ha már itt lesz, persze, használni is fogom - muhaha). Kocsival jöttünk, és útközben megálltunk venni egy új csilli-villi almostálcát a kis mókamikinek. Szinte egész úton be nem állt a szám. Azt hiszem, így akartam elterelni a saját figyelmemet. Aztán a "pótszüleimtől" is elbúcsúztam. Jó volt hallani, hogy bármikor szívesen látnak, és biztos fogok is menni, mert már most tudom, hogy hagytam ott valamit.
Itthon aztán kipakoltam a kis "szerencsecsomagomat", beüzemeltem az új budiját, hozzárendeztem a ketrecét, meg kitakarítottam belőle az útközben keletkezett pisitócsát. Mindeközben a kicsike Cilám hordozójában jól bealudt. :) Azért beraktam a helyére, és nagyjából át is aludta a délutánt. Persze, Cila kevésbé örül a kis jövevénynek. Néhány óráig be sem mert jönni a szobába, hiába hoztam ide, és dugtam a nóziját a ketrechez, nem akart megbékélni vele. Mostmár enyhül. A pici fölkelt, elkezdett kapirgálni, és Cicó nagyon figyeli (persze csak tisztes távolból). Remélem, bele fog nyugodni az új helyzetbe.
Csak én nem tudok megnyugodni. Várom az első életjelet Japánból, várom az első beszélgetést, ami nem tudom, mikor lesz. És várom a márciust. Tudom, hogy magával vitt engem is. Bár képet nem tudtam adni neki, készítettem neki egy nyakláncot, ami rajta van, és elvitte magával az "icike-picike barátját", amit még tőlem kapott, és a japán könyvecskéket, meg a Poe és Csáth Géza könyvet, amit vittem neki (arra az esetre, ha megunná az angol és a japán szöveget) és a Tokyo térképet, amit még a Hungexpóról emeltem el. Amennyire tudtam, bemásztam a csomagjába. De csak ennyi fért be belőlem. A többi itt maradt. Nekem legalább itt van Tayu. Majd együtt nyafogunk. És persze nekem is vannak "emléktárgyaim" Tőle. Meg persze a PS. És az a póló, amiben az éjjel aludt, és elcsórtam a szobájából. Mert ilyen átkozottul szentimentális vagyok... Ez a fél év most elviselhetetlenül hosszúnak tűnik. :S
"Well you walk on
Walk on until the path is gone
Learning love is the only everything..."
Walk on until the path is gone
Learning love is the only everything..."
(nem tudom, miért nem Édes November videót csináltak neki, de mind1, a zene a lényeg)
Munkahelytúltengés
Úúúúúú! Megint olyan káosz van, hogy írni se írtam! Megpróbálom elmesélni, de nagy levegő kell hozzá. Szóval az úgy van, hogy a főnökünk férjénak van két boltja. Nevezzük nevén a gyereket: két szexshopról van szó. Az egyiken nagy átalakítások voltak a hónap elején, és új boltoscsaj is került a boltba. Ámde nem sokáig. Kellett valakit a helyére keresni. Addigis drága kolleginám ment át helyettesíteni. Aztán kezdődött a keverészés. A hónap közepén kaptunk egy új kollégát, aki nagy meglepetésünkre hímnemű. Persze mind elkezdtünk álláshírdetéseket böngészni, mondván, ha valaki jött - valaki megy. Na két nappal később engem is átpateroltak kollegina mellé helyettesíteni a szexshopba, mondván: az új csajt csak a jövőhéten tudjuk "betanítani", és addigra ő szabadságra megy. Úgyhogy én megtanulom tőle, az új csaj tőlem. Ez még egész tiszta. Igenám, de a másik shopban dolgozó lány azért jobban benne van a témában, jobban ismeri a termékeket. Így egy pár napra "boltot cseréltünk", hogy ő taníthassa a lányt. Közben a "saját" munkahelyemen a másik kollegina néha megkért, hogy zárjak helyette (tényleg csal 5-10 percről volt szó), hogy elérje a buszát. Így mégiscsak visszakerültem a felújított boltba. Úgyhogy ott 10-től 6-ig, aztán zárok még "nálunk" is... Egyik nap itt, másik nap ott... Néha már azt sem tudtam, hova menjek reggel dolgozni. Fehérneműk, műpéniszek, síkosító, potencianövelő, rush, és az a sok film... a vevőkört nem is említem. Voltak vicces és idegesítő sztorik, inkább bele se megyek. Mostmár vége. Kollegínának letelt a szabija. Úgyhogy ő megy a helyemre az új lánnyal. Én pedig mehetek "haza"... Aztán hogy utána mi lesz...?
"Ten minutes to go,
And I wanna go home
Ten minutes to go,
Yeah, I've got to go home"
And I wanna go home
Ten minutes to go,
Yeah, I've got to go home"
R.I.W.P. - Rest in Worldpeace
A mai reggel is csak olyan volt, mint a többi. Melóba indulás, hülye időjárás, bakancs, kalap... Szokásos délelőtt... Csávókámnak nyomtatom a jegyet, egyszercsak odaböffenti, hogy tudok-e adni neki jegyet Jackson koncertre? Mondom, nem tudom, mindjárt utánanézek. Erre ő: csak vicceltem, meghalt, nem? Ma reggel. Egy pillanatra azt hiszem, hogy ez a vicc. De nem. Látom, hogy a srác a tévére fókuszál. Követem a tekintetét. "X zenecsatorna ma egész nap Jackson-számokat tol megemlékezésül." Nézem a másik tévét, Y zenecsatorna: "Detto." Csávó fogja a jegyeit, elköszön. Én meg csak állok tanácstalanul. Lemaradtam. Reggel otthon még nem ezek a számok mentek. Kollegina bejön, ő már hallotta a hírt a rádióban. Gondoltuk, ha már mindkét tévén ez megy, mi se maradjunk ki a "gyászolásból". Épp tegnap pakoltam el a "King of Pop"-ot, mert mostanában már sokat hallgattuk. Hát újra előszedtem.
Jött egy pasas, aki vett egy Jackson Best Of albumot. Bánatában. És engem egyre jobban piszkált valami. Szinte előre látom, mi lesz... Nemsokára új albuma jön ki, DVD, könyv, életrajzi film, minden bőr, amit csak egy halott sztárról le lehet nyúzni... A kollegina barátja a kalapomra mutat, hogy milyen alkalomhoz illően öltöztem ma. Valóban. Csúfolták már a kalapomat Jackson-kalapnak. Tényleg olyan. De nem ezért vettem fel. Tegnap is rajtam volt, pedig nem vagyok jóstehetség. Aztán jött az "armageddon" (gy.k.: Á. mindig így hívja a nagy viharokat), és alig jött be pár ember. Bámultam a régi klippeket, és elgondolkodtam.
Nem vagyok nagy fan, de tagadhatatlanul szeretem jópár számát Jacko barátunknak. Vannak, amik kifejezetten kiváltják a lábamból a bugit. És ma egész nap világszerte milliók hallgatják, és talán ugyanezt érzik. Egy pillanatig sem volt gyászérzetem a mai napon, de ha lett is volna, ettől a gondolattól végképp elszáll. "Jacko meghalt! - Bulizzon az egész világ!" És ezért egy kicsit irigylem is halottunkat. Igen. Én is ilyen halált szeretnék. Egyszer már kitaláltam, hogy ha meghalok, hogyan gyászoljanak engem. Szeretném, ha az összes zeneszámot, amit szerettem, összeszednék egy óriási playlist-re. Mivel a tökéletes sorrendet csak én tudnám felállítani, ezért lehet, hogy jobb lenne egy egyszerű shuffle-ra bízni az egészet, és had szóljon! Gyűljön össze mindenki, aki szeretett, vagy ismert, vagy látott, vagy bejelölt iwiw-en... És bulizzanak, amíg a playlist véget nem ér. Táncoljanak, énekeljenek, sikítsanak, míg extázisba nem esnek a kimerültségtől... És csak örömkönnyeket ejtsenek.
Ha sírnék, most én is örömömben tenném. Mert a "Pop Királya" létezett. Én a magam részéről már vagy 10 éve eltemettem szegényt. Talán ezért nem ráz meg. De azért egy bejegyzést megérdemel. Az afrikai éhezőkért, az elefántokért, a világbékéért, és a régi, jó zenékért: Köszönjük Jacko!
Jött egy pasas, aki vett egy Jackson Best Of albumot. Bánatában. És engem egyre jobban piszkált valami. Szinte előre látom, mi lesz... Nemsokára új albuma jön ki, DVD, könyv, életrajzi film, minden bőr, amit csak egy halott sztárról le lehet nyúzni... A kollegina barátja a kalapomra mutat, hogy milyen alkalomhoz illően öltöztem ma. Valóban. Csúfolták már a kalapomat Jackson-kalapnak. Tényleg olyan. De nem ezért vettem fel. Tegnap is rajtam volt, pedig nem vagyok jóstehetség. Aztán jött az "armageddon" (gy.k.: Á. mindig így hívja a nagy viharokat), és alig jött be pár ember. Bámultam a régi klippeket, és elgondolkodtam.
Nem vagyok nagy fan, de tagadhatatlanul szeretem jópár számát Jacko barátunknak. Vannak, amik kifejezetten kiváltják a lábamból a bugit. És ma egész nap világszerte milliók hallgatják, és talán ugyanezt érzik. Egy pillanatig sem volt gyászérzetem a mai napon, de ha lett is volna, ettől a gondolattól végképp elszáll. "Jacko meghalt! - Bulizzon az egész világ!" És ezért egy kicsit irigylem is halottunkat. Igen. Én is ilyen halált szeretnék. Egyszer már kitaláltam, hogy ha meghalok, hogyan gyászoljanak engem. Szeretném, ha az összes zeneszámot, amit szerettem, összeszednék egy óriási playlist-re. Mivel a tökéletes sorrendet csak én tudnám felállítani, ezért lehet, hogy jobb lenne egy egyszerű shuffle-ra bízni az egészet, és had szóljon! Gyűljön össze mindenki, aki szeretett, vagy ismert, vagy látott, vagy bejelölt iwiw-en... És bulizzanak, amíg a playlist véget nem ér. Táncoljanak, énekeljenek, sikítsanak, míg extázisba nem esnek a kimerültségtől... És csak örömkönnyeket ejtsenek.
Ha sírnék, most én is örömömben tenném. Mert a "Pop Királya" létezett. Én a magam részéről már vagy 10 éve eltemettem szegényt. Talán ezért nem ráz meg. De azért egy bejegyzést megérdemel. Az afrikai éhezőkért, az elefántokért, a világbékéért, és a régi, jó zenékért: Köszönjük Jacko!
"He came into your apartment
He left the bloodstains on the carpet
Then you ran into the bedroom
You were struck down
It was your doom"
He left the bloodstains on the carpet
Then you ran into the bedroom
You were struck down
It was your doom"
És hogy a sok viccet se feledjük, amit belőle csináltunk:
Főnix
Hát úgy tűnik, mégis jutott hepiend... :) több napos haldoklás, sírás, nem alvás, nem evés után, mikor lassan már kezdtem átváltani Pink Please Don't Leave Me-jéről a So What-ra, Drága megjelent, hogy visszahozza a cuccaimat, és elvigye az övéit. Kiderült, hogy ő sem volt éppen a toppon az elmúlt napokban. Nem akarom nagyon ragozni, a lényeg, hogy (mivel ez épp pénteki nap volt, és szombatra épp szabadot kaptam) fogtam a cuccom, és mentem vele haza. Azóta úgy néz ki, szent a béke. A lényeg, hogy oda kell figyelni. Jobban. Észre kell venni, ha a másiknak valami nem tetszik, és csak azért, mert úgy tűnik, nincs semmi vonzata egy-egy "rossz húzásnak", még nem biztos, hogy az nem gyűlik fel a másikban, és aztán nem robban ki egyszerre. Mert azt hiszem, valami ilyesmi történt. Na igen. Egy kapcsolathoz csak a rózsaszín lányregényekben elég a puszta szerelem. De valójában önmagában kevés. Még ha le is küzdöttük a távolságot, meg kell tanulni elviselni egymás "rossz szokásait", és vannak dolgok, amiket nem árt, ha visszafogunk egy kicsit. Én tudom, hogy mit hibáztam, csak az én szememben ez nem volt akkora. És a legutóbbi hétvégén abban a kellemes érzésben volt részem, hogy annak, hogy én hajlandó vagyok alkalmazkodni, megvan a maga következménye. Visszakapom, amit adok. Hogy ha én engedek valamiben, ő is könnyebben enged. Apró dolgok ezek, és mégis milyen sokat számítanak. Csak egy kis odafigyelés kell, és hogy kordában tartsuk a makacsságunkat és az önzésünket. Azt hiszem, ez egy lecke volt. Tanultam belőle. És örülök, hogy kaptunk még egy esélyt. Feltámadtam! :D
"You had my heart,
At least for the most part
’Cause everybody's gotta die sometime
We fell apart
Let’s make a new start..."
At least for the most part
’Cause everybody's gotta die sometime
We fell apart
Let’s make a new start..."
Kicsit beteg...
Kicsit felnőtt, kicsit nem, kicsit komoly, kicsit nem, kicsit vidám, kicsit nem, kicsit fényes, kicsit nem, kicsit gonosz, kicsit nem, kicsit szűz, kicsit nem, kicsit kedves, kicsit nem, kicsit őrült... és nincs egyedül!!!
Házikedvenc
Böffenetek
- Viszlát!, Vi0let: Jaaaa... :) Hát egy hónap már eltelt, és még élek... ez... »- Viszlát!, Demri: Jujj, én a kedves-hiányra gondoltam. ^^ »
- Viszlát!, Vi0let: Pff, én annyit nem érek rá... Nem mintha unatkoznék, de... »
- Viszlát!, Demri: Fel a fejjel, az idő rohan a második hónap után... »
- R.I.W.P. - Rest in Worldpeace, Demri: Basszus, tegnap nekem is a második - ledöbbenés utáni - gondolatom, az... »
Miféle?
- Carnage (6)- Deepressio (16)
- Etcetera (18)
- Filozofáció (12)
- Huncutságok (16)
- LOLizmus (15)
- Mosolygós (15)
- Munkamártír (18)
- Visííííít! (13)
Memoár
- Friss- 2009. november
- 2009. október
- 2009. augusztus
- 2009. június
- 2009. május
- 2009. április
- 2009. március
- 2009. február
- 2008. december
- 2008. november
- Mind »
Blogz
- Japán- Rádióm
- Verseim
- Veka
- Fűben alvók
- Lju
- Dr. Túró Rudolf
- Veda
- Tadam
- Gyulai
- Akár az enyém
- Dorca
- Cuccok
- Fővárosi
- Drogos
Más
RSS
Szörcs
balinto 2006